Horváth Lili
színművész, tanár
1976-ban születtem Budapesten. Édesanyám Tordai Teri, színésznő.
Nem készültem tudatosan a színészi pályára, eleinte a jelmeztervezés vonzott. Középiskolás koromban azonban Földessy Margit hatására jelentkeztem a Színművészeti Főiskolára. Elsőre felvettek, Zsámbéki Gábor osztályába kerültem, 1998-ban végeztem.
Gyakorlati éveimet a Katona József Színházban és a Nemzeti Színházban töltöttem. Alföldi Róbert hivására a Budapesti Kamaraszínházhoz szerződtem és tagja is maradtam a megszűnéséig, 2012-ig.
Színházi szerepeim
1996
Kőszegi Várszínház
Moliere:
Úrhatnám polgár
1996-97
Katona József Színház
Gábor Andor: Mit ültök a
kávéházban?
1997
Shakespeare:
Szentivánéji álom
Titánia
1997
Katona József Színház
Tadeusz Rózewicz:
Csapda – Felice Bauer
1997
Kőszegi Várszínház
Szigligeti Ede: Liliomfi
Mariska
1997-98
Jókai Mór:
A kőszívű ember fiai
Alfonsine
1997-98
Nemzeti Színház
Móricz: Nem élhetek
muzsikaszó nélkül
1997-98
Nemzeti Színház
Shakespeare:
Szentivánéjiálom – Heléna
1998 dec. 5
Budapeti Kamara
Schiller: Haramiák
Amália
2000
Veszprémi Petőfi Színház
G. B. Shaw: Warrené
mestersége – Vivie
2000
Budapesti Kamaraszínház
Eugene O’Neill: Amerikai
Elektra – Lavinia
2000
C. Hampton:
Emberbarát
Araminta
2001
Budapesti Kamara
Shakespeare: Macbeth
Lady Macbeth
2001
Gyulai Várszínház
Shakespeare:
Makrancos Kata – Bianca
2004
A kúra
Bemutató
2004. 02. 13.
2003
Budapesti Kamara
Németh Ákos:
Haszonvágy Alíz
2004
Tükörjáték
Bemutató
2004. 10. 02.
2004
Budapesti Kamara
Jung a díványon
Bemutató 2004. 02 12.
2002
Vidám Színpad
Vaszary Gábor: Az ördög
nem alszik – Éva
2005
Budapesti Kamara
A halál és a leányka
Bemutató 2005 02 26.
2006
Budapesti Kamara
Az élő holttest
Bemutató 2006 10 06
2010
Budapesti Kamara
A királyasszony lovagja
Bemutató 2010 03 19.
2010
Budapesti Kamaraszínház
Dühöngő ifjúság
Bemutató 2010 10 15.
2011
Budapesti Kamaraszínház
Az utolsó hősszerelmes
Bemutató 2011 10 14.
2012
Karinthy Színház
Egyenlőség
Bemutató 2012 11 16
2013
Pesti Magyar Színház
Holdvilág és utasa
Bemutató: 2013 09 21.
2013
Játékszín
Nyolc nő
2013. dec 14.
2014- Játékszín
És már senki sem, avagy
a Tíz kicsi néger
Bemutató 2014. febr. 15.
2016 Royal Orfeum
Anyád kínja – az anyaság
és ami mögötte van
Bemutató: 2019 nyara
2017
Bethlen téri Színház
Nőkből is megárt
Bemutató 2017. febr. 3.
2017
Bethlen téri Színház
Zelda – az utolsó vad nő
Bemutató 2017. ápr. 11
2019 Mit tennél,
ha ma meghalnék?
Nézőművészeti Kft +
Manna Produkció
2019 Gödöllői kastély
Batthyány Lajosné,
Zichy Antónia
emlékiratai
Filmes szerepeim
2022
Hadik
2020
A tanár (magyar sorozat)
2019
Családi kör
2016
Kémek küldetése
2016
Elvarázsolt család
2012-2016
Magyarország, szeretlek!
(showműsor)
2012
Titanic (TV sorozat)
2008
9 és fél randi
(magyar romantikus vígjáték)
2008
Presszó
2006
A Herceg haladéka (magyar
filmdráma)
2005.
Magyar elsők (Tv-s
dokumentum sorozat)
2004
A temetetlen halott
(magyar-szlovák-lengyel
történelmi dráma)
2000.
Valaki kopog (sorozat)
2000.
Koldus és királyfi (TV játék)
1999.
Showbálvány (TV sorozat)
1999
Premier
1998
Bűn és bűnhődés
(amerikai-magyar filmdráma)
1998.
Kisváros (TV film sorozat)
1998.
Eugene O1Neill: Amerikai Elektra
1998.
Az ördög nem alszik
1998.
A tánc legendája
1996
Török Sándor: Valaki kopogtat
(főiskolás vizsgafilm)
Szinkron szerepeim
Filmszerepek
007 – Skyfall – Sévérine –
Bérénice Marlohe
2 kaliber – Deb (2 kaliber) –
Paula Patton
A boldogító talán – Hannah
– Michelle Monaghan
A bűnbak – Blanche –
Jodhi May
A hazafi (2000) – Anne
Howard – Lisa Brenner
A part – Francoise –
Virginie Ledoyen
A rend őrzője – Dalia Barr
hadnagy – Sofia Milos
A szupercsapat – Charissa
Sosa- Jessica Biel
Antonia – Könnyek a
Paradicsomban (2001) –
Antonia Scherrer /
Ahrendorff – Alexandra
Kamp-Groeneveld
Antonia – Könnyek a
paradicsomban (2003) –
Antonia von Ahrendorff
grófnő – Alexandra Kamp-
Groeneveld
Anyád napja – Morgan –
Annie Parisse
Atlasz megremegett 2.: A
csapás – Lillian Rearden
Az acélember -Faora-Ul –
Antje Traue
Az első igazi nyár – Joan
(Azelignyár) – Amanda Peet
Azonosság – Páris –
Amanda Peet
Batman Superman ellen –
Az igazság hajnala –
Diana Prince – Gal Gadot
BAYWATCH
Blöff – Alex – Nikki Collins
Blöff – Susi – Teena Collins
Csillagok között – Brand
(Interstellar) –
Anne Hathaway
Dr. Dolittle –
Nősténygalamb (hangja) –
Julie Kavner
Durr, durr és csók –
Harmony Faith Lane –
Michelle Monaghan
Élet – Miranda North
Evelyn – Brigid nővér –
Andrea Irvine
Halálos iramban 6 – Gisele
Harabo – Gal Gadot
Herkules (2014) – Atalanta
– Ingrid Bolsø Berdal
Holtodiglan (2014) – Amy
Dunne – Rosamund Pike
James Bond:
A magányos ügynök
(DVD változat) – Lupe
Lamora – Talisa Soto
Johnny English újratöltve
– Kate Sumner – Rosamund
Pike
Kéjjel-nappal – Naomi
(Kéj-nap) – Gal Gadot
Mi lenne ha? – Adele
Stanton – Laurie Holden
Minden végzet nehéz –
Marin – Amanda Peet
Mindenütt nő – Tabatha
Wadmore – Smith –
Rhona Mitra
Működik a kémia – Kara
Varney – Michelle Monaghan
Neveletlen hercegnő – Ms.
Harbula – Mindy Burbano
Nyomtalanul (2013) –
Tereza (Nyf) –
Marijana Jankovic
Ocean’s Thirteen – A
játszma folytatódik –
Abigail Sponder –
Ellen Barkin
Ősz New Yorkban – Lisa
Tyler – Vera Farmiga
Ösztön – Lynn Powell –
Maura Tierney
Palackposta – Lisa – Signe
Anastassia Mannov
Pearl Harbor – Égi háború
– Evelyn Johnson
nővérhadnagy – Kate
Beckinsale
Penge 2 – Nyssa
Damaskinos – Leonor Varela
Pokolba a szerelemmel –
Vikki Hiller – Sarah Paulson
Rossz társaság (2002) –
Swanson ügynök –
Brooke Smith
Sakáltanya – Rachel –
Bridget Moynahan
Stratton – Sumner –
Connie Nielsen
Szakítani tudni kell –
Helen Sharp –
Bianca Lawson
Szerelem és más drogok –
Maggie Murdock –
Anne Hathaway
Szigorúan piszkos ügyek 3.
– Dr. Lee Sum Yee –
Kelly Chen
Szilveszter éjjel – Laura –
Katherine Heigl
Szívedbe zárva – Grace
„Gracie” Briggs –
Minnie Driver
Transformers: A kihalás
kora – Darcy (Trans4) –
Sophia Myles
Volt egyszer egy Mexikó –
Ajedrez – Eva Mendes
Wonder Woman – Wonder
Woman – Gal Gadot
xXx2: A következő fokozat
– Charlie Mayweather –
Sunny Mabrey
Sorozatszerepek
A Befutó – Jo –
Jill Hennessy
A cég – Alex Clark –
Tricia Helfer
A muskétások – Milady –
Maimie McCoy
Alpesi őrjárat – Livia –
Daniela Virgilio
Az ifjú pápa – Sofia
(Az ifjú pápa) –
Cécile De France
Boston Legal –
Jogi játszmák –
Tara Wilson – Rhona Mitra
Bostoni halottkémek
(Nyughatatlan Jordan) –
Dr. Jordan Cavanaugh –
Jill Hennessy
Bostoni halottkémek
(Nyughatatlan Jordan) –
Dr. Jordan Cavanaugh –
Jill Hennessy
Bűvölet – Martina Morante –
Barbara Livi
Cleopatra 2525 –
Helen „Hel”
Carter – Gina Torres
Dr. Chance – Jaclyn –
Gretchen Mol
Épülő vonzerő – Alex –
Amanda Peet
Megtört szívek – Dilara –
Ebru Ozkan
Mocsok macsók meséi –
Bianca Berman-
Brigitte Bako
Muskétások (1. változat) –
Milady – Maimie McCoy
Nyughatatlan Jordan
(Bostoni halottkémek) –
Dr. Jordan Cavanaugh –
Jill Hennessy
Sherlock – Irene Adler –
Lara Pulver
Star Trek:
Deep Space Nine –
Jadzia Dax –
Terry Farrell
Végzetes bizonyíték –
Jamie Sawyer –
Anna Wood
Web-terápia –
Robin Griner –
Julie Claire
Cikkek rólam
MANDINER
"tizennégy éves is elmúlt, mikor maga is érdeklődni kezdett a színjátszás iránt. Mai napig színpadon van, három gyerek mellett is játszik. S egy másik szerelemgyermeke is felcseperedett az évek során: útjára indította drámapedagógiai módszereken alapuló műhelyét, a Lili Sulit, ahol három tizenkét év közötti fiatalokkal foglalkozik..."
2020 május 21
FEMCAFE.HU
"Már értem, miért nem akarta Mama, hogy színésznő legyek... én sem kívánom a kislányomnak, Dorkának, a színészi pályát, de már most látom rajta, hogy nagyon kreatív, imád énekelni, táncolni... Szóval ki tudja? Persze, a nagymamájának is lesz hozzá egy-két szava...."
2020 május 3
RIDIKÜL MAGAZIN - CÍMLAPSZTORI
KÉPMÁS - CÍMLAPSZTORI
TOP 50 SIKERES
NŐK LAPJA
SZOLJON
Évekig mindenhol csak „Tordai Teri lánya” voltam. Ez sokáig zavart, amíg kerestem magam a pályám elején. De aztán úgy alakult....
2020 február 24
DESZKAVÍZIÓ
„Zelda korának női lázadója volt, aki nem elégedett meg azzal, hogy a férje árnyékában él.Tehetségesen írt, festett, táncolt, de mégis mindig Mrs. Fitzgerald maradt." Horváth Lili Zelda Fitzgerald életét dolgozza fel monodrámájában...
2019 április 8
ORIGO
Horváth Lili: .Sok külföldi film készül itt, rendre meg is találnak... Külön lakókocsit, fénydublőrt, dialect coach-ot meg mindenféle olyan dolgot kaptam, amiket korábban még nem is láttam. ..
2018 december 17
BORS
Üzletasszonyként és iskolaigazgatóként is bizonyíthatja rátermettségét Horváth Lili, miután a közelmúltban megnyitotta....
2018 szeptember 25
BORS
Horváth Lili félt kettesben maradni az anyukájával..."Jó a mamával dolgozni, de ha rendező nélkül, csak ketten készítettük volna a darabot, akkor bizony sokszor összevesztünk volna. "
2017 február 2